Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok ...
Mivel Barna Zsoltot ismét megválasztották a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Bank elnök-vezérigazgatójának, ezért februártól elsősorban az üzleti feladataira szeretne koncentrálni.
Még néhány napjuk van azoknak a szülőknek, akik szeretnék kérelmezni, hogy gyermekük egy további évet tölthessen az óvodában. A határidő január 19-én jár le, ugyanakkor már most nyilvánosságra kerülte ...
Megkezdődött az egyéni jelentkezés a középfokú felvételi eljárásban: már a hat- és nyolcévfolyamos gimnáziumokba készülő diákok is benyújthatják jelentkezésüket.
A bíróság ítéletében kimondta, hogy a docenst egy védett tulajdonsága, konkrétan vélt világnézete miatt érte hátrány.
Érdemes még az utolsó héten időre matekpéldákat gyakorolni? Milyen hibákat követnek el leggyakrabban a diákok, és muszáj-e a vizsga előtti napon pihenni? A központi írásbeli matematika feladatsoráról ...
Magyar nyelven is nagy pontossággal képes megkülönböztetni az ember által írt és a mesterséges intelligencia által generált szövegeket az az AI-detektor, amelyet Kiss Mihály, a Szegedi Tudományegyetem ...
Minimum 50, 60, de akár 70 pontot is el kellett érniük tavaly az állami fenntartású gimnáziumokba jelentkezőknek a tankerületek ajánlása alapján. Az iránymutatás több intézmény felvételi tájékoztatójá ...
Az iskolája előtti zebrán kelt át egy alsó tagozatos diák, amikor egy jogosítvány nélküli, eltiltás hatálya alatt álló sofőr elgázolta. A gyereket kórházba szállították.
Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a diff ...
A Kérdezd a minisztert! turné legújabb állomásán, a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikumban a diákok is lehetőséget kaptak kérdezni. Egy szakképzésben tanuló diák pedig arra volt kíváncsi, hogy ...
Évekkel ezelőtt indította Jocó bácsi történelemtanár „mozgalmát” és arra buzdítja az érettségizőket, hogy nagy vizsga előtt hallgassák meg az Eye of the Tiger című számot, hogy erőt és magabiztosságot ...